|
A KORPA, vagyis a Korond-Parajd
fenntartható turisztikai fejlesztési projekt a szakkollégiumtól teljesen
függetlenül indult a 2008-as év elején. Azóta egy másfél éves pályázatos
projektet is sikerült beindítani. Azért lett mégis szakkollégiumi téma, mert a
kutatás kivitelezése csakis diákok segítségével valósítható meg. A projekt
célja a Korond és Parajd környéki települések bekapcsolása a turisztikai
forgalomba, olyan fenntartható fejlesztések kivitelezése által, amelyek
marasztalásra bírják az átutazó turistát. A KORPA csapat lényegében csak
elindítani kívánja ezek a fejlesztéseket, hagyva a helyi közösséget a
fejlesztések életben tartására, éppen ezért minden területen együttműködünk a
helyi közösségekkel, szervezetekkel, iskolákkal.
A tavalyi tevékenység
eredményeképpen Korond környékén 36,9 kilométeres kijelölt biciklis tanösvény
nyújthat újat a természetjáróknak és turistáknak. Kipróbáltuk a gyümölcsszárító
építését, csemegéztünk a saját szárított gyümölcseinkből, iskolán kívüli
tevékenységeket nyújtottunk a helyi tanulóknak.
A 2010 – 2011-es tanév KORPA
feladatai közé tartoznak többek a Fenyőkúti tőzegláp védelme, napkollektor
elhelyezése a pálpataki iskola vendégházára, a biciklis tanösvény
pihenőhelyeinek kiépítése, új pályázatok előkészítése. A KORPA csapat
lényegében felöleli a szakkollégisták teljes létszámát és szoros kapcsolatban
áll a többi csapatokkal is, kiemelendő a borvizes és a megújuló energiás csapat
rendkívül aktív részvétele a KORPA tevékenységekben.
Tutorok: Lovász Piroska
Szakkollégisták: Balogh Róbert, Miklós Alpár, Péter Johanna, Pap
Ildikó
|