|
Talán a legfontosabb eredmény maga az a tény, hogy
a hagyatékot megtaláltuk. A jelenlegi Földrajz Kar Mikó-kerti épületének egyik
raktárában leltünk rá a porosodó anyagra. Éppen nagytakarításra készült a
takarító személyzet. A cél a helyiség kiürítése volt, miután az egyik sarokban
az ott átvezető csatorna átáztatta a terem sarkát. Ekkor 2001-et írtunk, tavasz
volt.
Jancsik Péter és Imecs Zoltán tanár urak, néhány lelkes
diák segítségével biztonságos helyre szállították az anyagot (mivel irodánk a
manzárdban van, első lépésben a padlásra vittük az anyagot, a mellékelt fotón a
képanyag egy része látható Xerox-papír dobozokban, a padláson). Érdeklődésüknek
megfelelően előbbi a térképekkel, utóbbi a fényképekkel kezdett foglalkozni.
Elkezdődött egy számítógépes nyilvántartás elkészítése, de hamarosan kiderült,
hogy elég komoly feladat áll előttünk. Az atlaszok és albumok összeírása hamar
ment, de a képek és a térképek már nagyobb falatnak bizonyultak. Készítettünk
néhány fényképet is, és elkezdtünk másoknál is kérdezősködni ki mit tud erről
az anyagról. Kissé meglepő volt, hogy a karon dolgozó kollégák nem tudtak
semmit az anyagról, még a könyvtárban is csak vonták a vállukat pedig a
könyveken többféle leltári számot is találtunk. Ennek valószínűleg az lehet az
oka, hogy valamikor a ’60-as években valami miatt „biztonságos helyre” (értsd –
süllyesztőbe) kerültek a dolgok utána pedig szépen megfeledkeztek róluk. Még
szerencse, hogy valakik jó helyen voltak a kellő pillanatban…
|