|
A
hagyaték szempontjából igen jelentős év volt 2003. Ebben az évben ugyanis
sikerült megnyernünk egy – a kolozsvári Sapientia
Alapítvány Kutatási Programok Intézete által meghirdetett – pályázatot
melynek címe: Cholnoky Jenő fényképi
hagyatékának feldolgozása volt.
A
csoportos pályázat vezetője Imecs Zoltán volt, a csapat tagjai pedig Jancsik
Péter akkori tanársegéd, valamint Fazakas Krisztina, Péter Márta és Török Enikő
akkori másodéves földrajz szakos diákok. Sajnos a csapat hivatalosan csak 5
tagból állhatott, de kötelességünk megjegyezni, hogy az említett diákokon kívül
segítségünkre volt még Lovász Piroska is. Az ösztöndíj formájában támogatott
munka meghozta gyümölcsét. 2004 februárjára elkészült egy katalógus amely
nyomtatott formában több mint 200 oldal és több mint 5000 különböző típusú
felvétel adatait tartalmazza. Ez teljes egészében megtekinthető honlapunk „Katalógus”
oldalán. Ugyanakkor a beszkennelt fényképekből is készítettünk egy album szerű
összeállítást, főleg erdélyi képekből. Ez az album nem jelent meg kinyomtatva,
de teljességében megtekinthető az „Album” oldalon. Munkánk eredményének a
kiértékelése elég gondot okozott a pályázat meghirdetőjének, végül Dr. Kubassek
János, a Magyar Földrajzi Múzeum
igazgatója értékelte azt
|