Franciaország (153)
2012 nyarán hallgatóink egy csoportja részt vett egy kéthetes franciaországi tanulmányi kiránduláson, Bartos-Elekes Zsombor és Nemerkényi Zsombor szervezésében, többnyire kettõjük fényképeibõl válogattunk az alábbi albumba, végigvezetve a kirándulás pár pillanatán az érdeklõdõket.

Itália (88)

ITÁLIA, 2010. szeptember 4–16.

Szöveg és képek: Bartos-Elekes Zsombor, Nemerkényi Zsombor

Táj

Utunk elsõ másfél napját az Alpokban töltöttük.

A Dolomitok a Déli-Alpokhoz tartozik, Európa egyik leglátványosabb, sajátos formakincsû sziklavilága. Függõleges sziklatornyait (pl. Tre Cime di Lavaredo / Drei Zinnen 2999 m) alpesi fagyaprózódás hozta létre.

A hegységlábi végmorénató Garda-tó medencéjét jégkori gleccser mélyítette ki, majd gátolta el morénájával.

A Pó folyótól délre esõ Appennini-félsziget keskeny szárazulat a Tirrén- és az Adriai-tenger között. Az Adriai-tenger partja tagolatlan, sekély, homokos; a Ligúr- és Tirrén-tenger esetében több helyen látványos formavilágú a sziklás part: pl. Cinque Terre (öt település, amely leginkább csak a tenger felõl közelíthetõ meg), vagy a Sorrentoi-félsziget, az Amalfi-parttal, és Capri szigete a Faraglioni sziklákkal.

Az Appenninek nyugati elõterében negyedidõszaki vulkáni vidék terül el. Itt és a pár környezõ szigeten (Szicília, Lipari-szigetek) található az európai kontinens egyetlen, jelenleg is aktív vulkáni területe (nem számítva Izlandot). A vulkáni terület délebbre haladva fiatalodik: a toszkánai és umbriai kalderatavak még százezer éve keletkeztek; a Rómától délre elhelyezkedõ Albanói-krátertó harmincezer évvel ezelõtti robbanás következtében jött létre.

Még délebbre, a Nápolyi-öböl partján található a kontinens legfiatalabb vulkáni területe.

A Campi Flegrei („lángoló mezõk”) része a Solfatara-kráter, amely utoljára a 12. században mûködött, ez utóbbi nevét terjesztették ki a kénes kigõzölgésekre, mint utóvulkáni tevékenységre.

A Vezúv a félsziget egyetlen mûködõ tûzhányója, rétegvulkán. Mai alakja a nevezetes Kr.u. 79-es kitörés alkalmával jött létre, a vulkáni kúp nagyobbik része hatalmas robbanással a levegõbe repült, betemetve a környezõ településeket: hamuhullása pusztította el Pompeit, torlóár üledékei pedig Herculaneumot. Az egykori kúp félkör alakú kalderapereme a 4 km átmérõjû, 1130 méter magas Monte Somma, ennek udvarában alakult ki a vulkáni mûködés felújulásával a jelenlegi kúp, a tulajdonképpeni Vezúv, amely kráterének átmérõje kb. 5–600 m. Ez azóta többször tört ki, változtatva magasságát, 1906-os nagyobb kitörése óta 1277 méter magas (legutóbbi kitörése 1944-ben volt).

Kultúra

Itália a Földközi-tenger medencéjének közepén helyezkedik el, így elõnyös földrajzi helyzete elõsegítette, hogy többször a világ vezetõ központja legyen: az ókori Róma innen terjesztette ki hatalmát az egész Mediterráneumra, a késõ középkorban elsõrendû kereskedelmi, kulturális szerepe volt Velencének vagy Firenzének. Az újkor elején Amerika felfedezésével a világkereskedelem súlypontja áttevõdött az Atlanti-óceánra, így a félsziget településeinek, államainak jelentõsége azóta csökkent.

Idõszámításunk elõtt kb. 1000 évvel az etruszkok jelentek meg a Toszkánai-medencében. Több toszkánai település folyamatosan lakott az etruszk alapítás óta, ezek egy részének fekvése jellegzetes: a dombvidékbõl kiemelkedõ platón (agyagdombon Siena,  vagy tufasziklán Orvieto) helyezkedik el.

Az etruszkok megmaradt építészeti emlékeik városkapuk (pl. Volterra), templomromok és nekropoliszok stb. (pl. Orvieto).

Idõszámításunk elõtt kb. 6–700 évvel görögök jelentek meg Itália déli részén, e déli területet utunk során alig érintettük, a Nápolytól délre esõ rész volt birtokuk.

A hagyomány szerint Kr.e. 753-ban alapították Róma városát. Eleinte többnyire etruszk eredetû királyok fennhatósága alatt állott (Kr.e. 8–6. sz.). Ez után következett a köztársaság kora (Kr.e. 5–1. sz.), amely során Róma hatalmát az egész félszigetre kiterjesztette, sõt a görög Szicíliára, majd a karthágói birtokokra (Földközi-tenger nyugati medencéje) és a hellenisztikus államokra (Földközi-tenger keleti medencéje) is. A császárság kora (Kr.e. 1. sz. – Kr.u. 4. sz.) a virágkor; amikor a Római birodalom valamelyest tovább bõvítette területeit.

Az ókorban a székhely Róma már milliós lakosságú nagyváros volt, hatalmas építkezések színhelye. Templomok (Pantheon), közterek (Forum Romanum), diadalívek (Constantinus), diadaloszlopok (Traianus), császári síremlékek (Angyalvár), a tömegszórakoztatás helyszínei (amfiteátrumok: Colosseum), színházak (Marcellus), cirkuszok, fürdõk (Caracalla thermái), stadionok, vízvezetékek, városfalak, városkapuk, városból kivezetõ utak (Via Appia) romjai emlékeztetnek egykori fényességére.

Míg Rómában többnyire romok maradtak meg az ókorból, addig Pompei úgy került újra a 18.–19. században a felszínre, ahogy a katasztrófa napján (Kr.u. 79) élete félbe maradt.

A 4. században Rómából Konstantinápolyba teszik át a császárok a székhelyet, majd 395-ben a birodalom kettéválik. Ugyanebben a században elismerik, majd államvallássá teszik a kereszténységet: megépülnek az elsõ ókeresztény templomok.

Az 5. században a germánok által szorongatott Nyugat-római birodalom székhelye az egykori fontos hadikikötõ, Ravenna. E város fénykorának ez az elsõ, római szakasza, olyan emlékekkel, mint az utolsó császárnõ (Galla Placidia) síremléke. A birodalom bukását (476) követõen fél évszázadig gót uralkodói központ a város. A második, gót periódus emléke Theodorik mauzóleuma. A gótokat a Kelet-római birodalom szorítja ki a városból, így e városnak a harmadik fénykora a 7. század környéki bizánci szakasz. E bizánci szakasz fontos mûemléke a mozaikjairól híres San Vitale ókeresztény kupolás temploma. A bizánci szakasz után a folyók hordaléka feltöltötték a Ravenna környéki lagúnákat, kikötõje elvesztette jelentõségét, így maga a város is fontosságát.

A népvándorlások korában tehát gótok, majd longobárdok (illetve az arabok Szicíliában) uralták Itáliát.

A középkor hajnalán tovább erõsödött a kereszténység: elismerték a pápa egyházi fõhatóságát nyugaton, Szent Benedek megalapította az elsõ szerzetesrendet, amelynek elsõ rendháza (a második világháború során felrobbantott, majd újraépített) Montecassino volt.

A 8. században a frank birodalom a pápa összefogásával leigázta az elõzõ hatalmakat, ezt követõen Itália északi és középsõ része frank (majd a 10. századtól) a Német-római birodalom keretében élt, azonban városai néha állami önállósághoz jutottak. A déli részt a 11. századtól rövid idõre a normannok foglalták el.

Egyrészrõl a német és francia, másrészrõl a bizánci és arab országok közötti kereskedelem fõ áramlási vonala Észak-Itálián haladt át a középkorban.

Ennek eredményeképpen Velence kora legnagyobb tengeri hatalmává fejlõdött, vele vetekedett (az akkor még kikötõ) Pisa, Amalfi (és Genova). Európa fejlett városai csíráztak ki nemcsak a partokon, hanem a szárazföld belsejében is: Firenze, Siena a kapitalizmus, a polgárság, a bankházak, az ipar szülõhelyei. E városok fontos épületei fénykorukból maradtak meg.

A Velencei Köztársaság a 11. és a 16. század között élte virágkorát: birtokai voltak folyamatosan Isztria és Dalmácia, évszázadokon át Peloponészosz, Kréta, rövid ideig még Ciprus és Konstantinápoly is. Velencét keleti és nyugati hatások egyszerre érték: a bizánci stílusú (9.–12. század között épült) Szt. Márk-bazilika alapjellege a keleti, a dózsepalota gótikus jellege nyugati hatásra utal. A város egykori kereskedelmi központja a Canal Grande fölött átívelõ Rialto híd.

Az itáliai eredetû félköríves román stílusra már jellemzõ a templomtól külön épített harangtorony (campanile) és a keresztelõkápolna (battistero). Ennek a stílusnak egyik elsõ remekmûve a 11. századból a Dóm épületcsoportja Pisa városában (Dóm, ferde torony, keresztelõkápolna).

A csúcsíves gótikus stílus fellegvára az egységesen középkori hangulatú Siena: fõterén, a Campo-n a 14. századi Palazzo Pubblico az egyik legszebb gótikus városháza, a Dóm és még sok más palota szintén gótikus. A gótika egyik legszebb emléke a dóm Orvieto városában a 13–14. század fordulójáról (e város érdekessége a 16. századi spirális kút).

Egészen kis települések is megõrizték középkori jellegüket: ezek közül kiemelkedik San Gimignano, a tornyok városkája.

A középkor végén Itáliában a társadalmi-gazdasági fejlettség megelõzte Európát, itt alakult ki a reneszánsz, amelynek bölcsõje, legfontosabb városa Firenze. Városmagjában fõleg 14. századi épületek, többnyire román, gótikus, reneszánsz elemekkel: keresztelõkápolna, dóm és Giotto harangtornya a Dóm téren; városháza (Palazzo Vecchio) a Piazza della Signoria-n; a fedett Ponte Vecchio.

Az újkor kezdetétõl, 16. század közepétõl kezdõdik Itália hanyatlása. Keleten a bizánci császárságot megdöntötte az oszmán birodalom, így Velence fokozatosan elveszítette birtokait, kereskedelme csökkent. Nyugaton Amerika felfedezése, Afrika körbehajózása következtében a világforgalom az óceánokra tolódott át.

Ebben az idõszakban északon kisállamok sora mûködött (Velence, Toszkána stb.), középen Róma a Pápai Állam székhelye, ettõl délre a feudális jellegû, francia és spanyol dinasztiák által uralt Nápolyi királyság volt található.

Róma ókor végi hanyatlását követõen a reneszánszban erõsödött meg ismét: a pápák a 14. századi avignoni kitérõ után ismét Rómába tették székhelyüket (az Angyalvár lett a pápa székhelye, amelyet a 15. században építettek át). A 16. században, az ellenreformáció során a pápai székhely Róma még fontosabbá vált, az itt kialakult barokk építészet nyomja rá bélyegét, amely tehát szintén itáliai gyökerû. Megépültek Róma barokk templomai, kútjai, terei: a Szt. Péter-bazilika, a Trevi-kút, a Piazza di Spagna, Piazza di Navona.

A 19. század hatvanas éveiben kialakult az egységes Olaszország, nagyjából a mai határokkal, az egyik lényeges eltérés Dél-Tirolnál figyelhetõ meg. A régebben nagyobbrészt német lakosságú Dél-Tirol története közép-európai, eltér Itália történetétõl: a Habsburg birodalom, majd Ausztria–Magyarország része volt, és az I. világháborút lezáró békeszerzõdések következtében vált Olaszország részévé, ma autonóm terület.

Vatikán a pápa lakhelye az Avignon-ból való visszatérés óta (1300-ig a Lateránban laktak). Olaszország létrejöttekor a pápa nem ismerte el a Pápai Állam megszûnését, és az olasz vezetõséggel csak 1929-ben kötött egyezményt, amelynek értelmében a fél négyzetkilométeres, ezer lakosú terület a világ legkisebb független állammává vált.

San Marino Monte Titano nevû hegyormán a keresztényüldözések idején (301-ben) talált menedéket Szt. Marinus. Fennállásának elsõ okmánya 885-ben kelt, a Pápai Állam enklávéja volt, a 60 négyzetkilométeres, 16 ezer lakosú terület független köztársaság.

Alpok - Adria (65)
2009 május 8-17 között újabb nemzetközi terepgyakorlaton vettünk részt.

Változatos tájképet és sokszínû kulturális környezetet ismertünk meg utunk során. Az út mintegy felét Horvátországban töltöttük, odafele kitérõt tettünk Szlovéniában és Olaszországban is, visszafele megálltunk Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában és Magyarországon.

Szlovénia

Az Alpok DK-i lábainál fekszik, legmagasabb területe a Júliai-Alpok, amelynek egy része a Triglav Nemzeti Park (a Triglav az ország legmagasabb csúcsa, 2864 m). Az Alpok lábainál glaciális tavak: pl. Bohinji-tó, Bledi-tó. Az elõbbi közelében látványos a Száva-vízesés, az utóbbi partján a 19. sz. óta ismert jelentõs üdülõhely Bled, szigettel a tó közepén, várral az egyik parti sziklán. Közelükben található fontos üdülõhely Bovec, száz méternél is magasabb vízeséssel (Boka-vízesés), vadvizû kanyonokkal (Soèa / Isonzo völgye).

Fontos természeti látványosság még a Szlovén-Karszt, a karsztjelenségek névadó hegysége. Európa legnevezetesebb barlangjai találhatóak itt (©kocjani-barlang, Postojnai-barlang), látványos búvópatakok, dolinák stb.

A 6. században költöztek szlovének a területre. Történelmének ezer éve Közép-Európához köti: hamarosan a Frank, majd a Német-római, illetve a Habsburg birodalom és Osztrák–Magyar Monarchia része lett, egészen 1918-ig. A huszadik században a terület többnyire Jugoszlávia legfejlettebb része, függetlenségét 1991-ben kiáltja ki, a volt délszláv államok közül egyedüli, amelyik az EU és a NATO tagja, sõt a schengeni és az euró övezet része is.

A kis ország lakossága többnyire római katolikus szlovén, minimális magyar és olasz kisebbséggel.

Velence (Olaszország)

Az Adria partján levõ lagúna közepén fekszik; a lagúna sekély öböl, melyet a tengertõl szigetív választ el.

Velence városát az 5. században alapították, a 7. században már létrejött a köztársaság. A Velencei Köztársaság a 11. és a 16. század között élte virágkorát: birtokai voltak folyamatosan az általunk is beutazott Isztria és Dalmácia, évszázadokon át Peloponészosz, Kréta, rövid ideig még Ciprus és Konstantinápoly is, a Mediterráneum keleti részének legfontosabb hatalma volt. Épületei ez idõszak tanúi: bizánci, gótikus, reneszánsz, barokk templomok, paloták; legkorábbiak, legjelentõsebben a még a 9. században épült Szt. Márk-bazilika és Dózsepalota. Hanyatlás után a köztársaság 1797-ben szûnik meg, rövid francia, majd osztrák uralom után, 1866 óta Olaszország része.

Horvátország

Horvátország domborzatát a Dinári-hegység határozza meg, osztja három részre: ezek a Dráva és Száva völgyei (Pannon-Horvátország), a Dinári-hegység és az Adria partvidéke. A tengerpart Európa egyik leglátványosabb, rendkívül tagolt, sziklás tengerpartja, mediterrán vidék. A Dinári-hegység karsztterület: tavak vízesésekkel (Plitvicei-tavak), poljék, dolinák, szurdokok búvópatakokkal (pl. Fojba-szurdok) stb.

A terület az ókor végén a Római birodalom része lett. Egyedülálló épületek maradtak meg e területen ebbõl az idõszakból: az amfiteátrum (Póla/Pula) a nagyon kevés, aránylag ép közé tartozik; Diocletianus császár öregkorára palotát építtetett Splitben, amelynek számos eleme ma is megmaradt.

A Római birodalom bukása után a tengerparti városok Bizánc részei lettek. A területet (fõleg a hegyvidéket) a 7. században horvátok szállták meg, államot is alapítottak. A 10. századtól a Száva völgyétõl északra a terület a magyaroké. A kis horvát állam hamarosan a környezõ két nagyhatalom közötti vetélkedésben olvadt fel. A 11. században a partvidéket (Isztriát és Dalmáciát) a Velencei Köztársaság örökölte meg a Bizánci birodalomtól, a fõként szárazföldi rész (Horvát- és Szlavónország) uralkodói a magyar királyok voltak 1089-tõl (Horvátország Magyarország társországa volt évszázadokon át, egészen 1918-ig). A partvidéki városok többnyire Velence részeként fejlõdtek, de néha a magyar királyoknak is behódoltak, vagy függetlenségüket próbálták fenntartani (Raguza). A meglátogatott városok közül Trogir, Split, Raguza/Dubrovnik, Korèula (Marco Polo szülõhelye) õrizte meg leginkább e középkori hangulatot (romanika, gótika, reneszánsz: templomok, várfalak, paloták). Klissza vára, Trogir és Split is Árpád-kori magyar emlékeket õriz (IV. Béla az ország e sarkába menekült a tatárjáráskor, lányai itt vannak eltemetve).

A 16. századtól a Török birodalom készteti hátrálásra a Magyar Királyságot és Velencét is; a mohácsi csata után a Habsburgok szerzik meg a megmaradt magyar területeket, majd a 17. században a törökök visszaverése révén növelik jelentõsen birtokukat e területen is (az általunk végigjárt terület minden pontja hosszabb-rövidebb ideig volt osztrák uralom alatt – a leghosszabban Szlovénia, legkevésbé Bosznia). A 19. században a Kvarner-öbölben Abbázia/Opatija fürdõhelye, Fiume/Rijeka kikötõje lendül fel (különösen az 1867-es kiegyezés után, Fiume ez idõben Magyarország része lett). Az I. világháború végén az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlik, a magyar Horvátország és az osztrák Dalmácia is Jugoszlávia része lesz (kivéve Isztria, amelyet az olaszok kapnak meg, csak a második világháború után lesz Jugoszláviáé). Az ország 1991-ben háborúval vívja ki függetlenségét, bizonyos területei csak pár évvel késõbb szabadultak meg a megszállástól.

Az ország nagy többsége római katolikus horvát, kisebbségei közül a szerbeket érdemes megemlíteni (szlavóniai magyarok nagyon kevesen maradtak, az isztriai és dalmáciai olaszok szintén elköltöztek).

Bosznia-Hercegovina

Rendkívül rövid tengerparttal rendelkezõ, hegyvidéki jellegû ország (Dinári-hegység, karsztterületek).

A területen a 15. század elõtt volt független bosnyák állam is, de többnyire bizánci, magyar, vagy velencei befolyás alatt állott. A 15. században a Török birodalom hódítja meg, és uralma alatt tartja egészen 1878-ig. Ez az idõszak jelentõs változást hoz: ebbõl az idõszakból maradt meg a kõhíd Mosztárban, vagy számos mecset (Mosztár, Szarajevó). A lakosság jelentõs része muzulmán hitre tér, ekkor alakul ki a rendkívül vegyes etnikai, vallási szerkezet. 1878-ban a Monarchia foglalja el, a feszültségek itt robbantják ki az I. világháborút is (az osztrák trónörökös meggyilkolása Szarajevóban). Az I. világháborút követõen Jugoszlávia része. Függetlenségét az 1992–1995 közötti hosszú és véres háborúval szerzi meg.

Az ország lakosságának mintegy fele muzulmán bosnyák, egyharmada ortodox szerb, egyötöde katolikus horvát.

Délvidék / Vajdaság (Szerbia)

A Kárpát-medence déli, síkvidéki része a környék legjobb mezõgazdasági területe.

A honfoglalástól (896) a mohácsi vészig (1526) a Magyar királyság déli része (megnevezése Délvidék). Ezután közel két évszázadon át a Török birodalom része, ez alatt korábbi (fõként magyar) lakossága jelentõsen lecsökken. A gazdaságilag értékes, de etnikailag szinte üres területre a Habsburg birodalom különféle népeket telepít a 18. században, így alakult ki a terület rendkívül vegyes etnikai, vallási szerkezete (amely mára homogenizálódott, a korábbi német lakosság már elköltözött, etnikai arányok eltolódtak). Az Osztrák–Magyar Monarchiában virágzó Szabadka (akárcsak a szomszédos Szeged) meghatározó épületei a szecesszió jegyében épültek. Az I. világháború után Jugoszláviához csatolják, ma Szerbia része, ez a Vajdaság autonóm tartomány.

Ma a lakosság kétharmada ortodox szerb, egyötöde magyar, de találunk itt még horvátokat vagy románokat is.

Spanyolország-Marokkó (77)

MAROKKÓ ÉS SPANYOLORSZÁG TEREPGYAKORLAT

2008. szeptember 9–25.

Az utóbbi években több külföldi terepgyakorlat lehetõségét kínáltuk diákjainknak. Ebben az évben merész vállalkozás valósult meg: csapatunk eljutott Európa legdélibb csücskébe és a Szahara szélébe. A sikeres út  Bartos-Elekes Zsombor kollégánk munkáját dícséri, õ viszont Nemerkényi Zsombor (A Földgömb) budapesti kollégát hívta segítségül. A két Zsombor emlékezetes utat hozott össze, melyre diákjaink sokáig fognak emlékezni. A továbbiakban a kolozsvári Zsombor szövegének és a budapesti Zsombor képeinek segítségével kísérelünk meg betekintést nyújtani ebbe a felejthetetlen élménybe.

Spanyolországból elsõsorban Andalúziában idõztünk többet, de betekintést nyertünk Új-Kasztíliába, Katalóniába, Valenciába és az afrikai, a spanyol fennhatóság alá tartozó Ceutába is. Míg Spanyolország látnivalóiból válogatnunk kellett, addig Marokkó legfontosabb látnivalóit szinte mind érintettük, északi egykori spanyol, mediterrán területektõl, az Atlanti-óceén partján, a középsõ fennsíkon és az Atlasz-hegységen át leutazunk egészen délig, a Szaharáig.

Utunk keretezõ, elsõ és utolsó állomása: Valencia és Katalónia mediterrán partvidéke volt. Az ország európai „kapuja”; katalán és valenciai nyelvû lakosság; gazdaságilag az ország legfejlettebb területei; Barcelona és Valencia a második és harmadik legnagyobb város Spanyolországban. Történelmük során – a Földközi-tengeri fekvésük és a rövid mór uralom következtében – Európa törzsterületével voltak kulturális és gazdasági kapcsolatban. Az európai mûvészettörténeti korszakok teljes vertikuma megfigyelhetõ a városokban: Barcelona gótikus negyedétõl, Antonio Gaudí szecessziós épületein (La Sagrada Familia, Güell-park stb.) túl a Picasso-múzeumig és a valenciai kortárs építészetig (A mûvészetek és a tudományok városnegyede).

Új-Kasztília az ország közepén fekszik, a kopár, kontinentális éghajlatú Mezeta délebbi medencéje.

Itt található Toledo, amely a római idõktõl kezdve középkorig központi szerepet töltött be: római idõben Toletum, majd a vizigótok fõvárosa; késõbb a mórok ellen harcoló, keresztény Spanyolország fõvárosa. Középkori városképe szinte érintetlen: zegzugos szûk utcák, római–mór városfalak, gótikus prímási katedrális, értékes zsinagógák, és a folytonosság jelképei: a vizigót templomból mecset lett, majd katolikus templom. El Greco városa.

Különös fekvésû városa e régiónak Cuenca, szakadék feletti felfüggesztett középkori házaival.

Új-Kasztília része La Mancha, Don Quijote hazája: lovagvár és szélmalmok (Consuegra).

Andalúzia az ország turisztikailag legfontosabb tájegysége. Mediterrán tengerpartja Európa télen és nyáron is legmelegebb, legnaposabb területe, növényzete és állatvilága már Észak-Afrikát idézi, de hegyvidéke teszi igazán változatossá.

Ezen a területen volt a leghosszabb a mór uralom, amelynek a központjai is itt voltak: Córdoba, Sevilla és Granada „aranyháromszöge” világhíres látnivalókat tartalmaz. Katolikus katedrálissá átalakított mecsetek, minaretek: Mezquita (Córdoba), Giralda (Sevilla); arab paloták, várkastélyok: Alcázar (Sevilla), Alhambra (Granada); mór városszerkezet hófehér épületek, belsõ udvarokkal (patió). Itt található továbbá a hihetetlen fekvésû, mély szakadék két oldalán fekvõ Ronda, a legelsõ spanyol bikaviadal-arénával.

Az Atlanti-óceán partján, a Costa del Luzon van a csatájáról híres Trafalgari-fok, Európa legdélebbi pontja a Tarifa- (Marokkói-) fok, illetve Európa legnagyobb homokdûnés vízpartja, a Punta Paloma.

Észak-Marokkó: Míg Andalúziára az mondható, hogy számos vonásában afrikai jellegû, addig Marokkó északi része természetesen érvényesül az andalúz jelleg. Mediterrán tengerpartok, a csapadékos, tehát erdõs Rif-hegység arab városaikban spanyol hatások is érvényesülnek. Spanyol-Marokkó volt itt a századfordulón még, a közvetítõ nyelv a spanyol (is).

Tétouanban (spanyol átírásban Tetuan) találkoztunk elõször egyértelmûen a marokkói városszerkezettel: a várfallal körülvett óvárosban (Medina) találhatóak a régi mecsetek zömök minareteikkel, a bazárok (a szukok), szûk utcákkal, királyi palotával, egykori zsidónegyeddel (Mellah), Korán-iskolák (medresz). A falon kívül található az újváros, ami itt spanyol (délebbre francia) építkezés: sugárutak, körterek. A Tétouan melletti tengerparti fürdõhelyek közül Martilt látogattuk meg.

A hegyvidéki, berber alapítású Chefchaouen (spanyol átírásban Xaeun) halványkék házai, festõi lépcsõs utcái, kaszbája, karavánszerája fontos látványosság.

Közép-Marokkó: a Marokkói-Mezetán fekvõ kopár növényzetû vidéken volt hosszú ideig Marokkó központja, itt található az elsõ fõváros Fès, vagy a római kori központ romjai: Volubilis.

Fès a koraközépkorban többször volt fõvárosa az Európába is átnyúló birodalomnak: egyházi egyeteme az európaiaknál is korábbi alapítású (bizonyos értelmezések szerint a világ elsõ egyeteme). Mekka és Medina után az iszlám harmadik legfontosabb vallási központja, 1912-ig tiltott város, csak muzulmánok léphettek be területére. A Medina középkori hangulata érintetlen: Marrakech mellett Marokkó legfontosabb épített látnivalója. A labirintusszerû sikátorok a mór építészetmûvészet gyönyörû medreszeit, (Bou Inania), hatalmas mecseteket (Karaouyine-mecset), kutakat és nemzetközi hírû bõrcserzõmûhelyeket rejtenek.

Volubilis római romváros: római kori bazilika, diadalív, mozaikpadlós lakóház, fürdõ maradt meg. Ifrane télisport-központ a Középsõ-Atlaszban, a hegységben cédruserdõkkel.

A hûvösebb éghajlatú, Atlanti-óceán partján fekvõ Rabat többször volt fõváros, ma is az. Rövid megállónk alatt a régi fõvárosságára emlékeztetõ Hassan-tornyot néztük meg, és a mai fõvárosságát jelzõ V. Mohammed mauzóleumot.

Dél-Marokkó: ugyan Marrakech még a Magas-Atlasztól északra helyezkedik el a Marokkói-mezetán, de datolyapálmás oázis volta, vörös agyagból épült berber kereskedõváros központja miatt már Dél-Marokkóhoz sorolható. Marokkó legfontosabb épített látnivalója. Az óváros szélén található a Jemaa el Fna tér esténként kígyóbûvölõktõl hastáncosokig mindenféle mutatványosokkal megtelik, a Medina szukja az arab világ egyik legnagyobb bazárja. A Koutoubia-mecset építtetõje azonos a rabati Hassan-toronyéval, és a sevillai Giraldával, az egyikbõl romok maradtak, a másikból katolikus templom lett, csak a marrakechi maradt eredeti formájában. Többször volt fõváros: gazdagon díszített paloták, dinasztiák sírjai, kertek idézik az egykori pompát.

Az év nagy részében havas Magas-Atlaszt 2260 méter magas hágón metsszük, itt és ettõl délre már a természeti látványosságoké a fõszerep. A Tizi-n-Tichka hágón már féldrágaköveket és fosszíliákat vásárolhattunk; ettõl délre hirtelen vált a táj, ez már a Szahara elõtere. A nagyobb rész hammada (kõsivatag), látványos kanyonokkal (Todra-szurdok, Ziz-kanyon); kisebb része erg (homoksivatag), pl. Merzouga dûnéi (Erg Chebbi). Pálmafás oázisok, esetenként édesvízû forrásokkal (pl. Meski kék forrása).  A települések kicsik, az – esetenként filmforgatások helyszínéül is használt – berber agyagerõdök a fõ látnivalók (Kaszbák útja, Ouarzazate, Ait-Benhaddou), az újabb városokat francia idegenlégiós katonai támaszpontként alapították (pl. Erfoud).

Istenszéke, 2007 október 13 (16)

A szépnek ígérkezõ idõ késztetett arra, hogy megszervezzük elsõ "terepgyakorlatunkat". Kissé meglepõdtünk, hogy a több százas létszámú diákseregbõl elég nehezen jött össze a busznyi ember, de végül ráfizetés nélkül sikerül. A képek mellé egy elsõéves turista "gólya" írt beszámolót, a terepi útmutató itt érhetõ el.

2007 október 13- án reggel fél hét után, pár földrajzos diákkal és tanárral, elindult a busz Kolozsvárról, a hepe-hupás Mezõségen keresztül a Kelemen havasok felé.

Az elsõ megálló Örményes volt, ahol egy kulönlegesen szép földcsúszamlás nyomait tekinthettük meg. A meredeken szétszakadt agyagfalak közt megbúvó kis tavacska, õszi öregedõ nádasával a mezõség idõtlenségét idézte. Hideg Északi szél fújt, ezért siettünk vissza a buszba. Pár órás út után megérkeztünk a Kelemen havasok lábához.

A hegyi gyaloglásban páran lemaradtunk, de nem is bántuk, a csendben jobban lehetett hallani az erdõ suttogását. Annyira elterelte a figyelmem az õsz szépsége, hogy szinte nem is vettem észre, hogy megyünk, kapaszkodunk; nem figyeltem arra, hogy az eddigi kirándulásaimhoz hasonlóan fáradtnak kellene lennem, mert lekötötték a figyelmem a szépséges, színes falevelek, amelyek igazi szõnyeget alkottak és gyönyörûen pompáztak körülöttünk.

Az Istenszékén, ami 1381 m tengerszint feletti magasságban fekszik, csodálatos kép tárul elé. Köröskörül gyönyörû, az õsztõl színes hegyek, amelyek idõnként feltárulkoznak a felszakadozó ködben. És igazából mindazt, amit ott lehet látni, érezni, nem lehet szavakba foglalni, a fényképek is csak egy nagyon keveset adnak vissza belõle.

Talán egyik legszebb és leggyönyörûbb érzés igazán érezni azt a csodát, amit úgy nevezünk, hogy Természet. És, ha valaki ezt a csodát átérzi, mindent elfelejt, ami nem jó. Csak annyit érez, hogy szabad és végtelenül boldog.

Útban lefelé az Istenszékétõl ugyancsak különleges meglepetéseket tartogatott az õszi táj, felszakadoztak a felhõk is és kisütött a nap.

Így csendesen ballagva hoztuk le mindannyian magunkban a Kelemen havasok szépségét.

Márkos Ágnes, Turizmus I év

I. éves terepgyakorlat - 2007 május (39)

I éves terepgyakorlat, 2006 május (27)

Az elsõ éves földrajz és turisztika szakos hallgatók tavaszi terepgyakorlatára 2006 május 19-24 között került sor. Errõl számol be Groos Boróka földrajz szakos hallgató.

Az évfolyam elsõ kirándulásán Erdély földrajzilag és turisztikailag jelentõs tájait, városait látogattuk meg. Ez a terepgyakorlat jó alkalom volt, hogy jobban megismerjük egymást.

Kolozsvárról indultunk és hat nap múlva ide tértünk vissza.

Elsõ állomásunk a tordai sóbánya volt, ahol tanáraink kipróbálták milyen is ennyi diákkal útnak indulni, figyelni, hogy minden rendben legyen, senkit ne hagyjunk el.

A következõ állomás Marosvásárhelyen volt, ahol többek között ellátogattunk a Teleki-tékába. A nap legizgalmasabb pontja a Sólyom-szikla megmászása volt, ami után mindenki alig várta, hogy megérkezzünk gyergyói szálláshelyünkre. Rövid pihenés után másnap a Kis-Cohárd megmászása következett. A csúcsról gyönyörû kilátás nyílt a Gyilkos-tóra és a Kárpátokra.

Harmadik nap székelyudvarhelyi szállásunkról Farkaslaka fele indultunk tovább. Szovátán megtudtuk, hogy miért is jó a Medve-tóban fürdeni, és megnéztük a sóvidékre jellemzõ só-karr okat. Mielõtt megérkeztünk volna Segesvárra Balavásár környékén megnéztünk egy kisebb hidrológiai állomást.

Negyedik nap vízaknai éjszakázásunk után kis sétát tettünk a településen, majd útnak indultunk Szebenbe, Erdély talán legszebb szász múltú településébe. Itt megtudtuk, hogy az elsõévesek mind õszinték, mivel a város egyik nevezetessége, a Hazugok-hídja nem szakadt be alattunk. Következõ állomásunk a Vörös árok volt, ahol a vízerózió által a mikro-konglomerátumon kialakult érdekes formák mindenkit lenyûgöztek.

Ötödik nap Vajdahunyad nevezetességeit csodáltuk meg, vagyis a várat és az ipartelepet. Ezután Déva várát is bevettük, egyesek ösvényen, mások felvonóval, de mindenki feljutott. Este a nap fáradalmait a feredõgyógyi medencében pihentük ki.

Utolsó nap indulás elõtt megnéztük a római kori fürdõ maradványait. Utána meg sem álltunk Gyulafehérvárig. Miután megnéztük a székesegyházat elindultunk, hogy meghódítsuk az Erdélyi-szigethegység vadregényes tájait. Mielõtt belegázoltunk volna a helyenként combig érõ jéghideg vízbe ebédeltünk a patak partján. Mindenki nem vállalkozott erre a kis “túrára”, ezért a Remetei-szorosban készült csoportkép elég hiányos, a hazaérkezéskor készülttel ellentétben.

Szlovák-Lengyel terepgyakorlat, 2006 július (36)

A nyári terepgyakorlat 2006 július elején zajlott le több mint 130 diák részvételével. Tanulságos volt…Az élményekrõl Dálnoki  Gabriella II. éves turisztika szakos hallgató számol be.

Szlovák- Lengyel terepgyakorlat

A tavaszi terepgyakorlat után eljött a várva várt  Szlovák-Lengyel terepgyakorlat ideje, mely élményekben és látványokban nagyon gazdag volt.

Az elsõ nap alig indultunk el, több órás utazás után már is Kassán találtuk magunkat, többek között áthaladtunk Szilágysomlyón, Debrecenen, valamint Miskolcon.

Kassán megtekintettük a Szent Erzsébet dóm ot, mely  a gótika virágzása idején épült. A dóm kriptájában találhatók II. Rákóczi Ferenc és társainak maradványai, amelyeket 1906-ban hoztak át Törökországból. Majd tovább haladva Eperjesre érkeztünk, ahol a reneszánsz stílusban épült Rákóczy-házat, valamint a késõ gótikus Szent Miklós-székesegyházat néztük meg, majd egy kis mászás után megcsodálhattuk a szepesi várból való kilátást.

Harmadik nap Auschwitzben és Birkenau ban jártunk, ahol ki-ki ledöbbenten ült vissza az autóbuszba a pár órás séta után a koncentrációs tábor területén, de mire a Wieliczkai sóbányához értünk már többnyire mindenki jobban érezte magát.

Negyedik nap élményekben nagyon gazdag volt: Zakopaneból felvonóval mentünk a Kasprovy Vrch-i meteo állomáshoz, majd több órás túrát ejtettünk a Tátrában, ahol meredekebbnél meredek ebb sziklákon másztunk, csúszdáztunk a havon, jégesõ is esett és mindezek ellenére egy páran még elmentek a Morskie Oko – tengerszemhez is.

Ötödik nap Krakkóban városlátogatásra indultunk, mindazok akik nem a kirakatokat bámulták megnézhették a várat, a székesegyházat, a posztócsarnokot, a Jagello egyetem et. Este a nagy csapatunk a Foci Világbajnokság döntõ mérkõzését nézte, ahol mindenki szurkolt valamelyik csapatnak.

Hatodik nap egy kis túra után az erdõben a tarpataki vízesésekhez értünk, majd onnan ki-ki rollerral (és sérülésekkel) vagy siklóval tért vissza Ótátrafüredre.

Hetedik nap Besztercebányán, Esztergomon jártunk, ahol megcsodáltuk a klasszicista stílusban épült bazilikát, valamint a Fõszékesegyházi kincstár ötvös- és textilgyûjteményét, majd tovább haladva a visegrádi várat. Napnyugtára már Veszprémben voltunk, és mivel ez volt az utolsó éjszaka a csapat nagy része kihasználta a város adta lehetõségeket, az Utcazene fesztivált és bulizott.

Az utolsó nap megnéztük a tihanyi Apátságot, komppal átmentünk Siófokra, ahol az obszervatóriumban jártunk, majd Kecskeméten megejtettük a várva várt strand olást és utána hazafele tartottunk.

Bedellõ-Szolcsva 2006 november (33)

2006 november 25-én került sor az elsõ olyan kirándulsára amellyel a turista szakos diákjaink összegyûjtik a terepgyakorlatnak megfelelõ pontszámot. Arra kérünk, hogy a résztvevõk közül valaki legtöbb egy oldalban készítsen a túráról egy beszámolót amit a képek mellé helyezhetünk. Beküldési határidõ december 1, a honlap címére. Amíg meglesz ez a szöveg, mellékeljük az egyik résztvevõ által a sötét buszban átadott nagyon találó gondolatokat: "Vannak vizek, amelyek mészkõhegyekbe vágják medrüket: búvópatakként el-eltûnnek benne, majd messzi távol nagy folyókét bukkannak elõ újra. Ha a dolgok eredetét keressük, úgy járunk, mint ezekkel a folyókkal: lépdelünk fölfelé a meder mentén, s azt hisszük, ott a forrása, ahol a víz a hegy mélyébõl elõtör... Holott a forrás sokkal, de sokkal távolabb van." (Lucian Blaga)

A kiránduláson kiosztott ismertetõ anyag letölthetõ itt.
A résztvevõk közül Demeter Dorka, I. éves turista hallgató küldte be a túrabeszámolót amely a továbbiakban olvasható.

Az elsõ éves „turisták” közül ötvenen 2006. november 25-e reggelére batyut készítettünk és elindultunk elsõ kirándulásunkra karszt-vidéket látni a Torockói hegységbe. A Magyar Színház elõtt gyülekeztünk, aztán másfél órás út után elértünk az Aranyos völgyében elhelyezkedõ Alsószolcsvára. Óriási köd volt, de a tanárok megnyugtattak, hogy ez jó jel és igazuk lett. Egy kiadós mászás után kijutottunk a ködbõl és csodaszép panoráma tárul elénk: szemben velünk az Öreghavas már deresedõ teteje, alattunk ködtenger és néhol egy-egy dombtetõ-sziget. Miután mindenki kiélte fotózási szenvedélyeit, tovább indultunk a Bedellõi-cseppkõbarlanghoz. Egy szoros nyíláson másztunk be a barlangba. Láttunk cseppköveket, denevért és igazi vak-sötétséget.

A barlangot elhagyva egy platón haladtunk tovább. Több dolinát láttunk és egy uvalát is (vonalasan meghosszabbodott, dolinák összekapcsolódásából kialakuló karsztos felszínforma). Már delelt a Nap, így mi is letelepedtünk ebédelni a La Rogoaze tisztáson. A batyuból sok finomság került elõ, friss forrásvízet ittunk és még szalonnát meg kolbászt is sütöttünk.

Amikor mindenki kipihente magát és feltöltõdött a látvánnyal, elindultunk a Vinatara-víznyelõ felé. Az úton régi hegyi házakat láttunk, ahol valószínûleg juhászok laktak nyáron. Midenik ilyen házacska külön kis csoda volt. A nyelõ elõtt még volt egy nagyobb pihenõnk, mivel a csoport egy része hátrébb maradt, de nem bántuk, mert hihetetlenül jó érzés volt november 25-én rövid ujjúban ülni a földön és melegedni a verõfényes napsütésben. Aztán elértünk a nyelõhöz. Hihetetlen látvány tárult elénk: egy patak 20-30 méter magasból zuhant alá a mészkõ szikláról és a mélyben eltûnt a karsztrendszerben. Miután kigyönyörködtük magunkat, tovább indultunk, hogy megnézzük azt a helyet, ahol a patak újra elõbújik. Itt már ereszkedtünk, s közben élveztük a friss avar hangját lépteink alatt. Néhányan bele is ültünk és úgy dobáltuk magasra a leveleket.

Leérkezve megtaláltuk a barlang nyílását, ahol a patak újra elõbújik. Döbbenetes volt az órisái barlangnyílás, ahonnan frissen szaladt ki a patak.

Aztán lassan búcsút vettünk a szép tájtól, s már sötétségben értünk vissza az autóbuszhoz. Mindenki fáradt volt már, de tele voltunk élménnyel és nagyon boldogok voltunk. Nem csak a látvány, hanem az egymásra találás öröme is feltöltött.

Köszönjük Pál Zolinak, Piroskának és Imecs tanár úrnak a vezetést! Felejthetlen élményben volt részünk...

Dorka