• Magyar
  • English
  • Romana
Bevezető
Fényképtár
Térképtár
Eddigi eredményeink
Virtuális utazás
Digitalizált térképek a Hagyaték / Térképtár menüpontban!  Újdonságok a Hagyaték oldalon!  
Eddigi eredményeink
Adomány

2010 novemberében értékes adományt kapott a Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság gyűjteménytára Nagy Arisztid révén Fekete Margittól. Fekete Margit kolozsvári lakos, id. Fekete Mihály menye, ifj. Fekete Mihály özvegye.

Tovább...
 
Cholnoky konferencia

2010-ben kettős Cholnoky évfordulót ünnepelünk: születésének 140. halálának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Magyar Földrajzi Múzeum konferenciát szervezett.

erd1_k.jpg

A bemutatott dolgozatok Cholnoky sokoldalú tevékenységét mutatták be. A konferencia programja megtekinthető ide kattintva. A dolgozatok a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 18. számában jelentek meg.

Egyesületünk részéről négy dolgozat került bemutatásra.

 

 

 

 

 

Imecs Zoltán a kolozsvári Cholnoky hagyaték fényképeit mutatta be. A megjelent dolgozat letölthető itt.

erd2_k.jpg

 

 

 

 

 


 

 

 

Groos Boróka és Miklós Réka mesteri hallgatók Cholnoky kínai útját elevenítették fel. Dolgozatuk itt olvasható.

erd3_k.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bartos-Elekes Zsombor bemutatta a Cholnoky-hagyaték térképgyűjteményét, majd a korabeli földrajz oktatásról tartott előadást. Ez utóbbi itt olvasható. 

erd4_k.jpg

 

 
Tanulmányút-2009

2009 áprilisában a Cholnoky Hagyaték fényképtárának felelőse ellátogatott Érdre, a Magyar Földrajzi Múzeumba, ahol Puskás Katalin muzeológussal a Cholnoky hagyaték teljességét vizsgálták. A Múzeumban Cholnoky által készített fényképek találhatók igen gondosan kartonra ragasztva, megcímezve és rendszerezve. Érdekes módon itt nincsenek üvegre készült felvételek. Ellenben nemrég előkerültek Cholnoky naplói, ahol szinte napról napra le van írva minden egyes útja, tevékenysége.

kep1k.jpg kep2k.jpg

Tovább...
 
MTA
Az év elején támogatást nyertünk a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet Határon Túli Magyar Tudományos Ösztöndíjprogram Kuratóriuma által meghirdetett pályázaton.
Tovább...
 
Szülőföld Alap
2008 elején a Szülőföld Alap Kulturális és Egyházi Kollégiumának pályázatán nyert támogatás eredményeképpen elkészült a Térképtár feldolgozása, valamint tovább haladtunk a hagyaték digitalizálásával. A munkát Bartos-Elekes Zsombor vezette, munkájában segítették Groos Boróka, Lázár István és Veres József földrajz szakos hallgatók.
Tovább...
 
Bútor
Mivel karunkon amúgy is bútorcsere folyik, november folyamán azzal a kéréssel fordultunk dékánunkhoz, hogy segítsen valamilyen célszerű bútor elkészítésében a hagyaték számára.
Tovább...
 
Látogatás
2004 november 5.-én fontos látogatásban volt részünk. Két magyarországi szakember látogatott el hozzánk megnézni a nálunk lévő Cholnoky anyagot.
Tovább...
 

Impresszum | Kapcsolat

© 2006 Cholnoky.ro