Cholnoky Jenő, a magyar geográfia
jelentős alakja, Veszprémben született 1870. július 23-án. A
mérnöki diploma megszerzése után 1892-ben a Műegyetem vízépítési tanszékén,
Klimm Mihály professzor mellett kapott tanársegédi állást. Lóczy Lajos
nemzetközi hírű földrajztudós 1894-ben meghívta asszisztensnek a
Tudományegyetem földrajzi tanszékére, s ajánlásával Cholnoky 1896-ban Kínába
ment tanulmányútra. A feladata az volt, hogy tanulmányozza a Kínai-alföld nagy
folyóinak deltavidékét, s derítse fel a Sárga-folyó és a Jangce
mederváltozásainak okait, körülményeit. Két év alatt feldolgozta a deltavidékek
hidrográfiáját, felfedezett egy nagy lávamezőt Mandzsúriában, és a
néprajztudomány számára is értékes anyagot gyűjtött. 1903-ban megszerezte
második doktori oklevelét, és nem sokkal később a leíró földrajz magántanárává
habilitálták. 1905-ben nyilvános rendes tanárnak nevezték ki a kolozsvári
Tudományegyetemre, és megbízták a földrajzi tanszék vezetésével. Kolozsvárott
magas színvonalra emelte az egyetemi oktatást, közben tanulmányozta és leírta
Erdély természeti viszonyait. Az MTA 1920-ban levelező tagjává választotta, s a
rákövetkező évben kinevezték a budapesti Tudományegyetem tanszékvezető
tanárává. Klimatológiával, hidrogeográfiával, geomorfológiával és leíró
földrajzzal is foglalkozott. Tőle származik a folyók szakaszjellegének
elmélete. Legkiválóbb munkái: A Balaton limnológiája (1897), A futóhomok
mozgásának törvényei (1902), A Balaton jege (1907), A Balaton hidrográfiája
(1918), Általános földrajz I–II. (1923), A földfelszín formáinak ismerete
(1926), Magyarország földrajza (1929), A Föld és élete (1936–37), Kőrösi Csoma
Sándor (1940). 1950. július 5.-én hunyt el Budapesten. Szülőházán a Magyar
Földrajzi Társaság 1976-ban emléktáblát helyezett el.
|