• Magyar
  • English
  • Romana
Bevezető
Fényképtár
Térképtár
Eddigi eredményeink
Virtuális utazás
Digitalizált térképek a Hagyaték / Térképtár menüpontban!  Újdonságok a Hagyaték oldalon!  
Első pályázatunk
A hagyaték szempontjából igen jelentős év volt 2003. Ebben az évben ugyanis sikerült megnyernünk egy – a kolozsvári Sapientia Alapítvány Kutatási Programok Intézete által meghirdetett – pályázatot melynek címe: Cholnoky Jenő fényképi hagyatékának feldolgozása volt. A csoportos pályázat vezetője Imecs Zoltán volt, a csapat tagjai pedig Jancsik Péter akkori tanársegéd, valamint Fazakas Krisztina, Péter Márta és Török Enikő akkori másodéves földrajz szakos diákok. Sajnos a csapat hivatalosan csak 5 tagból állhatott, de kötelességünk megjegyezni, hogy az említett diákokon kívül segítségünkre volt még Lovász Piroska is. Az ösztöndíj formájában támogatott munka meghozta gyümölcsét. 2004 februárjára elkészült egy katalógus amely nyomtatott formában több mint 200 oldal és több mint 5000 különböző típusú felvétel adatait tartalmazza. Ez teljes egészében megtekinthető honlapunk „Katalógus” oldalán. Ugyanakkor a beszkennelt fényképekből is készítettünk egy album szerű összeállítást, főleg erdélyi képekből. Ez az album nem jelent meg kinyomtatva, de teljességében megtekinthető az „Album” oldalon. Munkánk eredményének a kiértékelése elég gondot okozott a pályázat meghirdetőjének, végül Dr. Kubassek János, a Magyar  Földrajzi Múzeum igazgatója értékelte azt
 
< Precedent   Urmator >

Impresszum | Kapcsolat

© 2006 Cholnoky.ro