A KMEI keretén belül, a Társaság által működtetett Cholnoky Jenő Földrajzi Szakkollégium programjai 2005 óta működnek. Célja, hogy keretet biztosítson a tanár–diák közötti együttműködésnek, közös munkának, tehetséggondozásnak. A diákoknak lehetőséget nyújt az egyetem falai között szerzett információk kibővítésére, terepi tapasztalatok megszerzésére és az eredményesebb munkák szakfolyóiratokban való publikálására.
Műhelyeink egy része a Társaság gyűjteményeit kezelik: Cholnoky kolozsvári hagyatékát (a fénykép- és a térképtárat), továbbá a Társaság könyvtárát. A műhelyek másik része kifejezetten kutatóműhely, amely ETDK-dolgozatok előkészítését vállalják. Van olyan műhely is, amely mindkét előbbi típust egyesíti.
Ősszel a diákok felvételiznek a műhelybe. A műhelyt vezető tutorral az év során kutatást folytatnak (és/vagy a gyűjteményben munkát végeznek). Közösségi programokon vesznek részt (tábor, Mikulás). Eredményeiket a tavaszi diákköri konferencián bemutatják: egyrészt a szakkollégium saját záróeseményén, másrészt az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián (az ETDK-n).
Szakkollégium vezetője: Pál Zoltán (2005–2014), Gál Andrea (2014–2018), Bartos-Elekes Zsombor (2018–)

Műhelyek eredményei (ETDK-n díjazott dolgozatok 2019-től):
Fenntartható fejlődés műhely
- Héjja Barbara (2021): Marosvásárhely és metropolisz övezete a fenntartható fejlődés útján. Témavezetők: Török Ibolya, Máthé Csongor. XXIV. ETDK, Kolozsvár.
- Héjja Barbara (2022): Románia szárazföldi ökoszisztémáinak védelme a Fenntartható Fejlődés 15. céljának tükrében. Témavezető: Török Ibolya. XXV. ETDK, Kolozsvár.
- Mihály Hunor (2022): Csíkszereda és Székelyudvarhely a fenntartható fejlődés tükrében. Témavezető: Török Ibolya. XXV. ETDK, Kolozsvár.
- Matuz-Vitus Roland (2023): A román nemzeti légitársaság működése a fenntarthatóság tükrében. Témavezető: Máthé Csongor. XXVI. ETDK, Kolozsvár.
- Székely Boglárka (2025): Geotérbeli elemzés Donyeckben – Milyen nyomokat hagy a háború az űrfelvételeken. Témavezetők: Temerdek-Ivan Kinga, Török Ibolya. XXVIII. ETDK, Kolozsvár.
Geomorfológia és Fotogrammetria műhelyek
- Chelaru Ramona (2019): Miről árulkodnak a Rozsda-szakadék peremén lévő fák évgyűrűi? Témavezetők: Gál Andrea, Pop Olimpiu. XXII. ETDK, Kolozsvár
- Ilona Judit – Kacsó Péter – Lukács Bálint – Szabó Ákos (2020): A Pâclele Mici és Pâclele Mari iszapvulkánok felszínfejlődésének összehasonlítása. Témavezetők: Gál Andrea, Imecs Zoltán. XXIII. ETDK, Kolozsvár.
- Chelaru Ramona, Csere-Nagy Stefánia, Vécsei Szabolcs, Biró Szilárd-Zakariás (2020): Dendrokronológiai és geomorfológiai vizsgálatok a Rozsda-szakadékban. Témavezetők: Gál Andrea, Imecs Zoltán. XXIII. ETDK, Kolozsvár.
Székelyföldi Ásványvíz Kataszter műhely
- Simó Orsolya – Gábor Ibolya (2019): Hideg vizű gejzírszerű jelenségek a Keleti-Kárpátokban. Témavezető: Czellecz Boglárka. XXII. ETDK, Kolozsvár
- Gombos László (2019): Talajvízforrások minőségi állapota Kolozsvár környékén. Témavezető: Czellecz Boglárka. XXII. ETDK, Kolozsvár.
Térképtár (és Fényképtár) műhely
- Bálint Aliz Kamilla – Magyari Mátyás (2019): Hevenesi-féle térképek névrajzi összehasonlító elemzése. Témavezető: Bartos-Elekes Zsombor. XXII. ETDK, Kolozsvár.
- Magyari Mátyás (2020): A Hevenesi-megyetérképek magyarországi lapjainak összehasonlító elemzése. Témavezető: Bartos-Elekes Zsombor. XXIII. ETDK, Kolozsvár
- Bálint Alíz-Kamilla (2020): Gyergyóditró helynevei webtérképen. Témavezető: Bartos-Elekes Zsombor. XXIII. ETDK, Kolozsvár.
- Lukács László (2023): A kétnyelvű földrajzi atlasz térképeinek vetületanalízise és georeferálása. Témavezető: Bartos-Elekes Zsombor. XXVI. ETDK, Kolozsvár.
- Gál Zita-Gabriella (2025): Kolozsvár környéki turistautak alakulása 1948-ig. Témavezető: Bartos-Elekes Zsombor. XXVIII. ETDK, Kolozsvár.
- Kiss Gergő-Dávid (2026): Kolozsvár 1869-es Bodányi-féle várostérképének és címtárának térinformatikai feldolgozása. Témavezető: Bartos-Elekes Zsombor. XXIX. ETDK, Kolozsvár.
- Rokaly Barna (2026): Cholnoky Jenő kínai fényképeinek és Jangce-térképének földrajzinév-tára. Témavezető: Bartos-Elekes Zsombor. XXIX. ETDK, Kolozsvár.
Történeti klimatológia műhely
- Ilona Judit (2021): Erdély történeti éghajlati adatsorai (1871-1918). Témavezető: Bartók Blanka. XXIV. ETDK, Kolozsvár.
Turizmustörténet műhely
- Mészáros Boglárka (2019): A múlt turisztikai megjelenítése Bihardiószegen és környékén. Kastélyturizmus, mint vendégforgalmi lehetőség. Témavezető: Máthé András. XXII. ETDK, Kolozsvár.
- Mészáros Boglárka (2020): Az arisztokrácia szerepe mint kultusz és hagyomány, a turizmusipar vonzáskörzetében. Témavezető: Máthé András. XXIII. ETDK, Kolozsvár.
- Kamenitczky Anna (2021): A héderfáji Barabássy-kúria kronológiai áttekintése és turisztikai értékesítési lehetőségei. Témavezető: Máthé András. XXIV. ETDK, Kolozsvár.
- Mészáros Boglárka (2021): Egy erdélyi sikertörténet, avagy a bonchidai-Bánffy kastély fesztiválturisztikai értékváltása. Témavezető: Máthé András. XXIV. ETDK, Kolozsvár.
